Doppingteszt előtti atléta vagyok. Dohos sötét szobában az asztalon sárgás színű gumicső kajánul kunkorodva várja az aktust. Látszólag nyugodtan fekszik, de minden hetykeségében ott a feszültség amivel csúnyán odacsaphat...különösen érzékeny helyeken ugye. Szűz vagyok, de nem örülök neki. A síkosító ismerősen kacsint, de vele nem érzem magam kevésbé egyedül.

Itt most a világ a visszájára fordul. A kisiklott vonatok a sínekre ugorva hamburgeres bódékat építenek, közben szirénázva menekülő tűzoltóautók robbanómotorjai teli torokból nyelik a káros gázokat. Egy ausztrál kenguruvadász véletlen elengedi a földet és meglepetten talpra esik.

Az elvonatkoztatás olyan gyerekes. A felnőtt megtanulja elfogadni a fájdalmat. Felnőttek manapság nem nyernek aranyat. Pengelogika, az élet keményebb mint egy gumicső.

Barátságosabban próbálok nézni a csőre, hátha segít, de már nincs ott. Aggodalom helyett ezt találom :

az arany:)

Hát megoldódott magától. Sikerült jó áron wiszkit találni. Olyannyira, hogy olcsóbb mint otthon, és jófajta (nem ismertem előtte).

Milyen huncut benne az az álszentség, ahogy a jobb vállát dobálva kineveti az alkohol családromboló hiedelmét. A két városemberes ajándékpohár számunkra most nagyonis a családi eszköztár fejlesztése. Duplájára, hogy pohárszempontból pontosak legyünk.

Kis hangulati aláfestés :