Nem tudtuk de lakótárs is járt a lakáshoz, ma előjött, kitettük.

Tudni kell, hogy szpotlámpák vannak. És ha kis árnyék reppen el feletted, nem szarsz be, mert nem vagy tyúk, ráadásul a vércsék-solymok-héják is ritkák beltérben. Az ember ignorál, történt már ilyen, igaz nyáron odakint, nade akkoris, ha valamin, akkor a körülményeken nem szabad fenn akadni Kínában. De a nő nem ilyen, és meg is bánja a kíváncsiságot és hisztizik mikor kideríti, hogy egy denevér repked a lakásban. Az ember viszont rekordot dönt kingdomrushban, vagyis úgy mondjuk kifárasztásos módszerrel támad az állatra. A technikája annyira beválik, hogy végül a WWF-szenzor kezdi melltájékon finom áramütésekkel feltápászkodásra bírni, mivel a vad a sokadik konyhaajtó-üvegnek csapódás után egyre nehezebben tér magához. (a Diszkoveri meg bekaphatja, hogy tenyérnyi lukat megtalálnak a dróthálón az ultrahangjukkal, mert ha én nem megyek oda ez megöli magát a plexin.)

Eztán viták követik egymást a mikéntről, hogy fényeket kell ügyesen beállítani (ez látszik a fotón sikerült) hogy kimenjen vagy mit. Udvarias ajtónyitásos módszer mellett születik döntés de a jóindulat nem akarja kiterelni az állatot. Közben megállapítást nyer, hogy az állat nagy, fesztávja a 20cm-t nevetve megüti. Aztán a türelem elfogy és előkerül egy lábos mint a békés megoldások végszava nameg fedő helyett egy darab joghurtoskarton. Ezt az állatnak többször meg kellett közelről mutatni, míg végül csak úgy döntött, hogy nem dob már több rendőrkanyart a hideget okádó erkélyajtó előtt és felvállalja mostoha sorsát.

Íme a bestia: