我们去中国

Gőzgombócból sokféle van, Jangcét lehet vele rekeszteni, akkora nemzeti étel. Természetesen a legjobb nem a kínai verzió, hanem a jappán, amit kicsit még meg is pirítanak, hogy ropogjon is. A belsejében viszont mindegyiknek ott a szép nagy hús-, vagy zöldség gombóc, ami annyira olyan mint a mi levesbetétjeink, hogy néha az asszociáció kis levet is szül melléje, oda bele a gombóc zárt belsejébe. Ezeket a gombócokat óvatosan célszerű átharapni, mert igen messzire spriccelnek. És honnan lehet tudni, hogy melyikben van ott a löveg ? Nem lehet. Ilyen vicces a kínai étkezés. Ha már felmerült a japán dominancia, kis igazságos egyensúlyt kell idebillegetni: nincs ugyan párja a japán verziónak (esetleg a kantoni, amihez chutney van), de nem is tud olyat mint a kínai levesben kifőzött verzió, ami még a kantinban is finom és fűtésmentes téli napokon csodákat tesz a kihűlt testtel. Különösen magyarosan erőspistázva.

Az alábbi videón a klasszikus kínai, tehát igazából gőzölt gombóc születése látható apró emlékeztetéssel arra, hogy a konyhahigiénia itt sem ismeretlen fogalom, különösen, ha videóznak is. A kis töltött tésztabatyuk azokba a kerek bambusz keretekbe kerülnek, amiknek az alja levelekből van hézagosan összefonva, és ugyanígy egymáson maradva rákerülnek a wokra, amiben már forr a víz esetleg valami alaplé. Annak gőze mászik majd szépen keresztül a bambuszkürtőn megfőzve a gombócokat. 

Tényleg finom és annyira sláger, hogy nyugatias éjjelnappalikban is árulják a mesterkélt verzióit, amit a jó emberek reggelente nejlonzacskókból majszolnak mindenhol, de leginkább kellően tömött tömegközlekedési eszközökön. Aki viszont ráér, az baglyozás közben... de erről majd később.