我们去中国

Megcsináltuk a szucsui kaminót tegnap. Úgy kezdődött, hogy csak menjünk, majd lesz valami. Azok az ikerpagodák úgyis ott vannak a metró mellett, aztán majd elindulunk lefele. Figyelem, az alábbiakban panorámakép-mérgezés veszélye áll fenn, mert megtaláltuk ezt a funkciót az új gépen és nehéz leszállni róla.

Nos a metrónál nincsenek ikerpagodák, hiába mutatja több térkép is. Fura is lett volna, hogy eddig nem tűnt fel, azok ritkán kicsik. Kisebb kóválygás után találtunk egy nagy sárga falat, ami már jó jel volt, a túlvégen be is jutottunk. Nem egy nagy hely, de annál hangulatosabb. Inkább templom a helyieknek, mint látnivaló gyüttmenteknek. Fotózni ezért beltérben nem is szabad, mert ott élő istenek vannak.

Aztán irány dél. Átmentünk a helyi Broadway, a piálós utcán, oda még megfelelő társasággal visszatérési igény mutatkozik. Önkénteseket várunk szeretettel. A halászhálós kertnek előbb meglett a kijárata, majd azt is szépen kívülről körbemásztuk, hogy jól be is tévedtünk az őskori jádekövek múzeumába. Öreg kövek voltak bent, szépen megfaragva. És egy ventillátor ami sokkal nagyobb örömet okozott. Nem is beszélve a helyben termesztett zöldségekről és csirkéről.

Innen már csak a szomszédba kellett átmenni és ott volt a halászhálós kert. Szemben egy bácsi egy szál gatyában mosta a többi ruháját egy lavórban, és lehetett olyan karórát venni, amin Mao bácsi integeti a másodperceket. Ez a kert azért nevezetes, mert ezer éves és mikor felújították, helyi anyagokat használtak, ezért a helyi öntudat ékköve lett. Itt el is kapott minket egy jó zuhi, ami másutt áldás a kánikulában, itt átok, mert alig hűti le a levegőt, viszont jó nagy pára lesz, hogy levegőt nem kapni, cserébe lehet jól izzadni.

Akkor onnan csak két-három utcányira van nyugatra valami pavilon, azt is nézzük mán meg, gyerek az idő. A pavilon pont annyi amennyit a neve elmond, valami kis tóval és nagyobb sziklával. Az egész amúgy valami pláza mögé van eldugva, aminek a parkolójában épp a kőpiac burjánzott. Kavicstól a kisebb szikláig, itt minden volt, még arab importárú is. Jó hogy láttuk, ha más meséli, nem hiszem el.

Ezzel már csak szemben volt a Konfucianista templom, ahol meglepően örültek nekünk. Megkérdezték, honnan jöttünk, azt mondták az nagyon jó nagyon jó, akkor menjünk csak be, meg oda majd a különterembe ott is lehet fotódzkodni. Azt is jó lett volna érteni, mit mondta még ez után. Ez a hely azért tetszett, mert nem csak régi volt, de annak is látszott. Óriási fák voltak az udvaron, a templom tetejéből cserjék nőttek, a nagykapuról omlott a vakolat, végre nem éreztem úgy, hogy a ravasz kínaiak megint átvágnak, hogy csak mondják, hogy régi, pedig jobb állapotban van, mint a házak, amikben laknak.

Akkor, ha már leértünk a délnyugati csücsökbe, nézzük meg azt a nagy kertet, ami itt van. Nagy kerteknek hosszú oldalai vannak, amiken a bejárat bárhol lehet. Aznapi tapasztalatok alapján mindig épp a túloldalt. Itt ez nem így alakul, úgy tűnt rossz helyen járunk, mintha valami temető lenne, nagy falak, sötét, komor izé, de legalább rendezett, menjünk be. Kiderült, hogy egy hotel, nem is akármilyen, medencés csodahotel, ahova nyugati arccal minden odakacsintás nélkül is besétálhat az ember. Sőt, akár csobbanhattunk is volna, ha épp ugye erre számítunk. Akkor már menjünk beljebb, mert felpezsdült a kíváncsiság, mi lehet még itt, hát bizony kiskapu van a kertbe, ami a hotel lakóinak ingyenes. Kapus nénikének be kell mondani a szobaszámot, de sziesztázik a bódéban, mi meg spórolunk 80yüant. Ez a kert kicsit más, mint a többi, inkább park, mert jó tágas. A kínaiak a kis tereket szeretik kalandosra berendezni, hogy viszonylag kis területen is lehessen tekeregni órákig. Ez nagy, van benne nagy tó is pontyméretű aranyhalakkal, és amúgy a délkeleti városkapu intézménye vonzotta ide. A városfalnak és a bástyának egy méretes darabja még áll, nem is beszélve a tényleges vízi és szárazföldi kapuról.